Amikor a vendégek teherré válnak: Hogyan érvényesítsük finoman, de határozottan a határainkat?
Fotó: nyílt forrásból
Az emberi határok nem abból a vágyból fakadnak, hogy megbántsuk őket.
Az évek során még a legvendégszeretőbb emberek is szembesülnek egy egyszerű, bár kényelmetlen igazsággal: a fizikai, érzelmi és háztartási erőforrások nem korlátlanok. És a „nem” mondás nem az önzés, hanem az öngondoskodás egyik formájává válik. Erről írt a The Washington Post, és felvetette azt a nagyon is aktuális témát, hogy hogyan védjük meg a saját határainkat, és hogyan ne tegyük tönkre a barátainkkal, a családunkkal, sőt a hozzánk legközelebb állókkal való kapcsolatainkat.
Vegyünk példának egy felnőtt házaspárt. Egy nagy lakásban élnek a város egy népszerű helyének közelében – egy olyan helyen, amely automatikusan „kényelmes lehetőséggé” válik az ismerősök és rokonok számára. Valaha szívesen fogadtak vendégeket, de most már őszintén bevallják, hogy a másoknál való ottalvás megfizethetetlenné vált. A kérések azonban nem állnak le:
- „Csak néhány napra vagyunk itt”.
- „Csinálok reggelit.”
- „Ez aligha probléma.”
A probléma az, hogy még egy udvarias „sajnáljuk, nem lehet” után is elkezdenek alkudozni, és ez már nem vendégszeretetről, hanem birtokháborításról szól.
Amikor az ember kénytelen megmagyarázni a „nem”-jét, elkezd kételkedni a saját jogában, hogy visszautasíthassa. Ez különösen fájdalmas idősebb korban, amikor az energia értékesebb, mint bármilyen társadalmi kötelezettség.
Miért a „nem” egy teljes mondat
A határok nem azért vannak, hogy megvitassuk őket, hanem azért, hogy tiszteletben tartsuk őket. A magyarázat nélküli visszautasítás nem udvariatlanság, hanem egyértelműség, de ha a beszélgetőpartner ragaszkodik hozzá, „kompenzációkat” ajánl fel, vagy bűntudatot ébreszt, a feszültségért nem az a felelős, aki visszautasította, hanem az, aki nem fogadta el a választ.
A The Washington Post cikkében javasolt egyik gyakorlati megoldás a megelőző őszinteség:
- nyíltan tájékoztassa a barátokat és a családot arról, hogy megváltozott az életformája;
- magyarázza el, hogy a nappali látogatások lehetségesek, de az éjszakai tartózkodás nem;
- ezt nem a kérésre válaszolva, hanem előre, pl. az ünnepi üzenetben kell megtenni.
Ez már azelőtt levezeti a feszültséget, mielőtt az egyáltalán felmerülne.
A határok nem falak, hanem szűrők. Az emberi határok nem a sértés vágyából fakadnak. A túlélés szükségességéből fakadnak – fizikailag és érzelmileg.
A valódi kapcsolatok elviselik az őszinte „nem”-et. Azokat, amelyek ettől összeomlanak, gyakran csak az a hallgatólagos megállapodás tartja össze, hogy elviselik. És ami talán a legfontosabb: nem kell kényelmesnek lenned ahhoz, hogy kedves legyél. Az öngondoskodás nem a vendégszeretet vége. Ez annak új, érettebb formája.